Néhány beszámolóval még adós vagyok a nyári élményeink közül, íme az egyik:
Bajától körülbelül 10km-re van a gemenci kisvasút pörbölyi állomása. Nagyon könnyű megtalálni; ha Bajáról Bátaszék felé haladunk, ott kell rögtön jobbra letérni, ahol egyszer csak vasúti sínpár keresztezi az utat. A „Thomas és barátai” sorozaton nevelkedett gyerekeknek már maga az állomás is igazi élmény. A kisméretű mozdonyok valódi játékvonatoknak tűnnek, amint a kocsikat tologatják. Legszebbjük talán a „Rezét” nevű gőzös, amit közelről is meg szabad nézni, - a vezető még azt is megengedi, hogy a gyerekek a vezetőfülkébe másszanak. Bence is örömmel élt ezzel a lehetőséggel. A mozdonyt már egy órával az indulás előtt javában fűtötték.
Aki először jár itt, eléggé tanácstalan azt illetően, hogy meddig váltson jegyet. Ha kisgyerekkel utaztok, én nem javaslom, hogy a Gemenc Dunapart megállóig (végállomásig) menjetek. Az erdő persze nagyon szép, de tapasztalatból mondom, hogy a második óra zötykölődés már nem olyan érdekes és nem is olyan kellemes, mint az első. A teljes út oda-vissza körülbelül háromórás… A gyerekek jobban fogják értékelni, ha a Lassi, vagy a Malomtelelő megállónál leszálltok és megvárjátok a visszafelé tartó vonatot. Előbbi egy erdei kirándulóközpont, ahol játszótér is van. Utóbbinál kellemes körsétát lehet tenni – akár még babakocsival is – és kilátóról lehet csodálni a tájat. Ha több időtök van, kombinálhatjátok a kettőt, vagy visszajöhettek egy későbbi vonattal. Az állomásokat a Kék-túra útvonal is összeköti.
Mi viszonylag későn, a déli órákban érkeztünk Pörbölyre. A Malomtelelőig váltottunk jegyet, ami körülbelül félórás útra van. Itt egy időre elköszöntünk a gemenci dunapartra igyekvő gőzöstől. A rendelkezésünkre álló két órában megcsináltuk az állomásról induló körsétát, a kilátónál piknikeztünk egy kicsit, és kényelmesen visszaértünk a hazafelé tartó vonathoz. A pörbölyi állomás közelében van egy vadaspark a sínek mellett. Nagy tetszést aratott, amikor a vonat zajára vaddisznók és szarvasfélék jöttek a kerítéshez, és egy ideig versenyt futottak a szerelvénnyel. Hazafelé tartva megálltunk egy fagyira Baján, a Sugovica parton, ahol teljesen elvarázsolt bennünket a mediterrán hangulatú környezet. A délutáni napsütésben szépséges volt a főtér, és aktív élet zajlott a vízen. A gyerekek élvezettel etették a vadkacsákat, csigákat gyűjtöttek és homokvárat építettek a vízparton. Bőven lement már a nap, mire rászántuk magunkat az indulásra…
A kisvasútra fel lehet szállni babakocsival?
VálaszTörlés