Kalocsai szállások (Kerékpárral Gombolyagon)

A nyári szünet szép, utolsó napjainak egyikén, kerekezni indult a család. Csapatunk mindenkori tempója többnyire Eszti hangulatán és erején múlik, aki ezúttal kifejezetten élvezte a tekerést. A Rőzsegáti hídon túl még sohasem merészkedtünk, most viszont a hetek óta tervezett gombolyagi kerékpártúra végre valósággá vált.

Rövid pihenőt követő újabb 15-20 perces gurulás után már Gombolyag határában jártunk, ahol a 15 honvéd emlékművénél pihentünk meg ismét. Hogy milyen események emlékét őrzi a hely, arról külön bejegyzésben fogok írni.

Gombolyag település közigazgatásilag Szakmárhoz tartozik, de Újtelekhez van közelebb. Legfeljebb ha kéttucat háza áll még, lakosainak száma sem lehet sokkal több ennél. Van itt omladozó falú épület, de szépen felújított vendégház is, nyüzsgő városi életben megfáradt nyaralóknak. Boltja nincs, tudtommal kocsmája se. Kövezett úton csak egy irányból közelíthető meg, de azon buszjárat is közlekedik Kalocsa végállomással. Nyugodtan kijelenthetem, hogy az idelátogatónak nem kell se forgalmi dugótól se embertömegtől tartani. Nagyjából kétórás ottlétünk során összesen kilenc ember került az utunkba, akik közül négy biztosan nem a településen lakott. Továbbá, három autóval találkoztunk, melyek közül egy volt csak helybéli. 

Az árokparti szilvafák árnyékában megpihentünk egy kicsit, majd a kerékpárokat magunk mellett tolva gyalogosan indultunk tovább. Tízet se léptünk, mire az első házból kinézett egy nénike, hogy ugyan kire haragszik a kutya? A gyerekeket meglátva barátságosan tudakolta utunk célját, s büszkén mesélte, hogy neki is hasonló korú unokái vannak Kalocsán. Kissé távolabb, a muskátlival díszített buszmegálló mellett néhány legelésző tehén nyerte el a gyerekek tetszését. Még messzebb, a gólyafészek szomszédságában lovakkal is találkoztunk, és a birkákat se felejtsem el, amik az emlékműnél üdvözöltek bennünket.

Csend és nyugalom honolt a környéken. Az egymástól tisztes távolban lévő portákat néhol csak fűvel benőtt földút köti össze, meghitt hangulatot kölcsönözve a tájnak. Egy-egy pillanatra őrségi emlékképek sejlettek föl bennem, de a következő percben realista gondolataim kerekedtek felül. Ez bizony nem egy nemzeti park, hanem a végnapjait élő alföldi tanyavilág, a pusztuló kalocsai szállások egyik utolsó helyszíne. Örülök, hogy a gyerekeimnek még meg tudtam mutatni, de nem vagyok benne biztos, hogy ezt ők is megtehetik majd a gyerekeikkel. Erről az állapotról 15-20 év alatt a föld színével válhat egyenlővé egy település. Sajnos tudom miről beszélek.

Talán a falusi turizmus megmenthetné Gombolyagot vagy akár a szomszédos Öregtényt is. A Szelidi tó, Kalocsa, Bakódpuszta közelsége és a környék elegendő programlehetőséget kínál. Ami szerintem hiányzik, az a hozzáértő vállalkozói szellem, és (gondolom) az anyagi források, de mindenekelőtt az, hogy a környéket „felfedezzék”, és meglássák benne a lehetőséget. Sajnos pesszimista vagyok. Már a huszonnegyedik órának is a vége felé járunk. Ezt megelőzően pár éve jártam Öregtényen - hasonló szépségű és adottságú település (volt) a szomszédban – azóta láthatóan tovább pusztult, végnapjait éli.

Feltétlenül el szeretném mesélni még a jégkrémes autóval való találkozásunkat Gombolyagon, de úgy tűnik, az már egy másik bejegyzés lesz...   


Távolságok:
Újtelek 2km, Szeli tó 7km, Kalocsa 16km, Budapest 116km.