Présház kilátással, Savanyú Jóskával (2)

A telken két épület található. A tulajdonképpeni présház kőből épült és az ajtó alapján legalább százévesre tippelem. Kiderül azonban, hogy ez csupán a külső helyiség, amit bővítés céljából utólag toldottak a belső présházhoz, ami nagyjából kétszáz éves lehet. A falubeli öregek szerint valaha Savanyú Jóska, a híres bakonyi betyár rejtekéül is szolgált, ami akár igaz is lehet. Jóska ténykedése idején, az 1860-as – 80-as években már bőven itt volt. Az eredeti kovácsoltvas ajtókulcs óriási, megvan vagy fél kiló, viszont ma is remekül működik. A belső helyiség boltíves, fehérre meszelt, teljesen ablaktalan, ámde száraz és tökéletes állapotban van. Padlója téglaborítású, a sarokban takaros tűzhely és kemence.

A másik épület kissé távolabb áll, a fák sűrűjétől alig lehet látni. Egy jóval fiatalabb faházról beszélünk, ami a hatvanas években épülhetett. Négy ágy van az egyetlen helyiségben, ahol a berendezési tárgyak és a szekrényben felejtett ruhadarabok igazi retro fílinget árasztanak. Ez lesz a mi szállásunk, vendéglátóink sátorban alszanak.

Gyorsan birtokba vesszük a kéglit, a gyerekeknek tetszik a hely. Engem zavar, hogy a derékig érő fűben időnként eltűnnek a kölykök, és érdeklődöm, hogy van-e itt sarló, vagy kasza. Feri elmondja, hogy a telek azért olyan amilyen, mert az utóbbi 10-15 évben évente egyszer jönnek fel ide néhány napra és nem nagyon látják értelmét, hogy bármihez hozzányúljanak. Nekik megfelel minden úgy ahogy van - a fű is - csak a sátrak helyét csapkodták meg kissé a sarlóval. Nem akarok tolakodó lenni, ezért pillanatnyilag nem forszírozom tovább a kérdést, de úgy tizenöt perc múlva megint előjövök vele, és diadalmasan távozom vállamon a kaszával. A száraz fűszálak ügyesen hajlanak el a kasza elől, de kevesebb mint fél óra alatt mégis sikerül megtisztítani egy fél teniszpályányi területet, ahol a gyerekek nyomban labdázni kezdenek. Határozottan jobban érzem magam. Közben kezdem meglátni a telekben annak hajdani állapotát. Nem tudhatom hogyan nézett ki réges-régen, de 40-50 évvel ezelőtt bizonyára szép volt. A gondozott kertben szőlő és gyümölcsfák díszlettek, a házak előtt levendulabokrok illatoztak, a kordában tartott növényzet nem zárta el a panorámát. Kár, hogy mára egyetlen szőlőtőke, egyetlen gyümölcsfa sem maradt.

A présház előtti gyertyafényes vacsorának és beszélgetésnek különleges hangulatot kölcsönöz a helyszín, a telihold, a Balaton víztükrén villódzó fények és a tücskök (kabócák?) szorgalmas ciripelése. Lefekvés előtt a gyerekek a házigazda laptopján Bogyó és Babócát néznek, majd elfújjuk a gyertyát. A nap utolsó meglepetéseként kiderül, hogy kinyújtott lábbal vagy harminc centivel túlnyúlok az ágyon, és nem azért mert túlságosan nagyra nőttem. Gyors ellenőrzés után kiderül, hogy minden ágy egyforma. A gyerekeknek nincs gondjuk, Anya is összehúzza magát, úgy látszik én vagyok az egyetlen akinek semmi nem jó úgy ahogy van. Végül megtoldom az ágyat egy székkel, ami ugyan pár centivel magasabb a kelleténél, de két rossz közül ez a kisebb.

(Folytatás a következő bejegyzésben)