Falusi búcsú

Bori mamához egy héttel búcsú előtt érkeztünk, ami a hagyomány szerint július első vasárnapjára esik a faluban.

Az ünnep vallási gyökerekkel bír és a templom védőszentjéhez, Sarlós Boldogasszonyhoz van köze. Gyerekkoromban a búcsú azon ritka napok egyike volt ez, amikor a szélesebb rokonság találkozott. Ilyenkor finomakat ettek- ittak, nagyokat beszélgettek, estére kelve gyakran mulatoztak is. Búcsú napjára a portákat mindig szépen kitakarították, a házakat kimeszelték. A gyerekek izgatottan várták az ebéd végét, hogy végre indulhassanak a bazárba vásárolni, mivel a rokonoktól szép zsebpénzt kaptak. A bazársor számára mindig kijelöltek egy utcát ahol céllövölde, dobozdobáló és legtöbbször körhinta is működött, az ügyeletes slágereket üvöltő hangszórók társaságában. A fiúk számára kötelező vétel volt a patronos pisztoly, amivel napokig ijesztgették a kutyákat. A patronok végül elfogytak, és ez mindig lehangoló élmény volt. Jellemző búcsúfiának számított a similabda, a nyaklánc, a zsebtükör (hátoldalán az aktuális TV sorozat főszereplőivel), a bocskorszíj, a törökméz és a kakasos nyalóka, hogy a mézeskalácsot ki ne felejtsem.     

      

Az ünnep mára megfakult. Egy időben már bazárosok se jöttek, és akkor azt hittem végleg kiment a divatból. A távolabbi rokonságot sem szokás már meghívni, de az ünnepi ebéd megmaradt. Egyelőre a bazárosok is visszatértek. Még ebéd előtt kikémleltük, hogy kőrhinta is van, meg elektromos kisautó, sőt kiderült, hogy kisvasút és ugrálóvár is. Természetesen a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy mindent kipróbáljanak. Búcsúfiának Eszti emlékkönyvet választott, Bence pedig egy kisvonatot, amit Norbinak nevezett el (gyenge Thomas koppintás, de szerintem jobb, mint a patronos pisztoly).

A gyerekeknek ugyanolyan élmény volt a búcsú, mint régen.